3. Analóg

Hát itt vagyunk. Ez az ImaCer. Annak is a Tartalomszolgáltató Divíziója. Jellegtelen épület, alig ablakok, semmi díszítés. Szimplán a funkció, elhatárolni a tér egy darabját a többitől. Pont.

- Mondjuk, ha én csinálnám, én is így csinálnám. Mármint, ha olyan cégem lenne, amely az emberi érzékszervek kiiktatásából profitál. Egészen biztosan olyan épületet építenék, amely az érzékszerveknek nem ad. Vagy csak a minimálisat. De ha már eljöttem, bemegyek. - gondolta Jen, és el is indult a nyílás felé, amelyet egyéb híján a bejárati ajtónak gondolt.

Az ImaCer Tartalomszolgáltató Divíziója - vagy ahogyan leginkább emlegetik: a TD - a Földön több helyen is működtetett hagyományos, emberi megjelenést is lehetővé tevő irodát. Jen éppen a Lebanonban, mégpedig a Missouriban lévő West Lebanonban tornyosuló épületbe készült belépni, ahová a szerződése véglegesítése miatti első és talán utolsó megjelenését készítették elő. Túl volt már a jelentkezési procedúrán, mindenféle vizsgálatokon és nem nagyon értette, hogy minek is kell személyesen megjelenni. Manapság ez már nem divat.
Az épületbe lépve annál inkább meglepődött, hogy ember fogadta. Nem a jól megszokott, személytelen, steril kezelőfelületek, hanem hús-vér, lélegző, izzadó ember. Mellesleg szimpatikus, kissé molett férfi.
- Jó napot kívánok - köszönt Jen félszegen.
- Köszöntöm, hölgyem, az ImaCer TD-nél. Ön Jen Baareen, örülök, hogy személyesen üdvözölhetem. Én leszek a mai napon a kísérője. Javaslom, hogy kezdjünk is bele. Kövessen kérem! Jaj, milyen szeleburdi vagyok! Ne haragudjon, de egyre kevesebbet beszélek a számmal manapság és ilyenkor vagy nehezen jönnek a szavak, vagy túlpörgök és csevegek. Be sem mutatkoztam: a számom 434. Ez persze csak az utolsó három számjegye, de a többivel nem traktálnám, mert elég hosszú. Itt, a Földön nincs több 434-es, így nem fog összekeverni senkivel. Ez így elég személytelen, de a cégünk politikája, hogy ha lehet, kerüljük az emberi jelenlétet, ahol pedig feltétlenül szükséges, a végletekig védjük a kollégáinkat. Tudom, elég nehéz rám emberként gondolni, ha még csak nevem sincs, ugye? Na mindegy, ha akar szólíthat 434-es asszisztensnek, rövidebben 434-esnek, vagy a számomból képezve az A B A, vagy egyben kiejtve Aba is megfelel. Van kérdése?
- Köszönöm, jelenleg nincs, de gyanítom, hogy hamarosan lesz néhány. Illetve mégis: miért is kellett ma személyesen bejönnöm?
- A kérdés jogos. Nos, mint tudja, az alkalmassági eljáráson már sikeresen átment, és bár biztosan hosszabb folyamatnak gondolta, de ha Önnek is megfelel, ma a tettek mezejére is léphetünk. Az ImaCer-nél is jellemző, de nálunk a TD-nél még jobban pörögnek a dolgok. Nagyon nagy kereslet van az analóg tartalomra. Emiatt kellett bejönnie. Ma megcsináljuk a DirCer-jét, az asszisztensek az elkövetkező héten be is vezetik a használatába, illetve a DirCer megfelelő működése esetén elvégzünk néhány tesztet, amivel csupán azt ellenőrizzük, hogy a felvételije során megállapítottaknak megfelelően Ön valóban alkalmas lesz-e analóg tartalomkészítésre. Ez néhány próbafelvétel elkészítésével hamar eldönthető. Ezt most még itt, közel laboratóriumi körülmények között kell elvégeznünk, de a szerződésében láthatja majd, hogy a munkáját akárhonnan végezheti, ahonnan a DirCerrel csatlakozni tud. Mi is van még? Ja, és van egy titkos záradékunk, amelyet még a beavatkozás előtt, érzékszervi úton - azaz a szemével - kellene elolvasnia, értelmeznie és elfogadnia. Ezt sajnos csak az árnyékolt épületben tudjuk megcsinálni, információvédelmi okokból. Gondolom, ezt megérti?
- Igen. Gondoltam, hogy valami ilyesmi.
- Rendben, akkor kövessen. Bemegyünk a Háló mögé.
És elindultak. Gyalog. És bár Jen valami szupertitkos és szupertechnológiai cuccra számított, semmit nem vett észre abból, amikor a védett létesítmény védett terébe kerültek. Ha Aba nem mondja, neki bizony fel sem tűnik.
Néhány nagyobb csarnok, majd pár szürke folyosó után egy kisebb helyiségbe léptek, amely szintén nem volt otthonosnak nevezhető. A közepén egy nagyobb kommunikátoregység állt, amelyet a DirCer nélküli világban évtizedek óta használnak a hagyományos emberek. 3D-s képernyők, beviteli modulok és egy kényelmes szék. A helyiség távolabbi sarkában egy egyszerű kinyithatós kanapé, mellette egy ajtó, az ajtón a mosdó szimbóluma. Ablak nem volt, a fény mégis természetesnek tűnt. Minimalista, de hightech stílus.
- Azt javaslom, hogy üljön le kényelmesen és mielőtt tovább mennénk a folyamattal, olvassa el - és ami fontosabb: értse is meg - a szerződését! - mondta a 434-es. - Javaslom, hogy ne siesse el! Olvassa el a csatolt dokumentumokat és a kiegészítéseket, valamint az értelmező és magyarázó részeket is! Ha kell, többször is. Ha ma nem lesz vele kész, az sem baj. Ha a héten sem, akkor sincs semmi probléma. Megvárjuk. Ígérem, hogy életében utoljára most kell ilyesmivel bajlódnia, de mindenképpen szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy nagyon fontos döntés előtt áll, amely visszavonhatatlan. A visszavonhatatlan szót nem tudom elég nyomatékosan mondani!!!
- Köszönöm, így lesz. - válaszolt Jen, aki kisiskolásnak érezte magát a kioktató stílustól. Persze értette és nem is volt neki teljesen új a dolog, mert mielőtt az egészbe belekezdett, alaposan utánajárt, mi is a tartalomszolgáltatás a DirCer-nél. A húzó üzletág. A pénzgyár.
- Akkor most magára is hagyom. Ha bármilyen szükséglete keletkezne - étel, ital, egyéb -, a kommunikátor segítségével intézheti. Tudom elég nehéz lesz, de próbálja meg kényelmesen és otthonosan érezni magát.
- Köszönöm, szólok, ha kész vagyok.
- Igen, ma még szólnia kell, nemsokára már csak mondolja.
- Hogy tetszett mondani?
- Jaj, elfelejtettem egy pillanatra, hogy Ön még nem DirCer-es. Nem érti a szakzsargont. A mondani igéből képeztük a gondolva-mondani igét. Innen jön a mondolni. Van egy-két ilyen nyelvújításos szavunk, amelyek először a szlengben jelentek meg, de aztán szépen átvették a vegyesek is. Mármint mi, akik vegyesen vagyunk kénytelenek kommunikálni és például DirCer-esekről beszélni a nem DirCer-eseknek. Nem bonyolult amúgy, a gondolni igét kell belevariálni az eredeti igébe valahogy. Adja magát. Néha csak egy "g" betű az eltérés.
- Aha, először hallgok ilyesmiről...
- Na, látom érti. Nem hiába, maga művész. Kreatív. Nemsokára már fel sem tűnik, pár nap múlva pedig már minden más lesz...
- Igen, sejtem. Ezért is vagyok itt.
- Akkor jó olvasgatást! - szólt a 434-es asszisztens és ezzel udvariasan de határozottan távozott.
Jen pedig - miután kipróbálta a kanapét és meglepetten tapasztalta, hogy puritán kinézete ellenére kifejezetten kényelmes - erőt vett magán és nekigyürkőzött a vaskos olvasnivalójának.
***
Jen Baareen 34 éves volt, amikor a DirCer tartalomszolgáltatás felkeltette a figyelmét. Édesanyja japán (származású), édesapja szomáliai (származású), a génelemzés pedig nagyon vegyes képet mutatott a felmenőiről. Emellett ameddig a digitális nyomokat vissza lehetett követni abból is tisztán látszott, hogy Jen nem csupán szerencsés, de ősei génállományának keveredése miatt szinte törvényszerűen arra volt ítélve, hogy közelítsen a tökéletes emberhez. Ha létezik olyan. Az már hamar kiderült, hogy az érzékszervei élesek és a világot a környezetében mindenki másnál jobban befogadja. És az ImaCer TD szempontjából ez volt a legfontosabb.
Mert a TD a toborzó tevékenységén belül nem csinált mást, mint jó adottságokkal megáldott és kreatív emberekre vadászott, akik aztán az ImaCer húzóágának tartalmat készítettek. Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, mégpedig annyira, hogy egy átlag emberi lény is megértse, akkor Jen éppen arra készült, hogy a testét analóg élményrögzítőnek ajánlja fel, amelynek segítségével az ImaCer emberközeli élményekkel láthatja el egyre növekvő ügyfélkörét. És mivel a TD volt a húzóág, ezért szépen is fizettek. Első lépésként, ha a szerződést megfelelőnek találja és aláírja, Jen ingyen kap egy DirCert. Itt még szinte semmi kockázat nincs, hiszen ha a beavatkozás után kiderül, hogy mégsem olyan szuper minden, mint ahogyan azt az előzetes tesztek mutatták, akkor Jennek lesz egy DirCer-je, mégpedig ingyen. Más ezért éveket melózik, neki pár napjába kerül csak. Nem veszíthet az üzleten.
És ez tetszett neki, de nagyon.
Ennél már csak az tetszett neki jobban, hogy ha a beavatkozás után minden úgy alakul, ahogy remélte, akkor egyike lesz a DirCer tartalomszolgáltató művészeinek, és ezzel számos olyan előny jár, amit most még csak sejtett. Abban biztos volt, hogy sokat fog utazni, mert tartalmakat rögzíteni csak igazi helyszínen lehet. Az utazás eleinte a Föld bolygón történik majd, de ha belejön, megnyílik a számára a galaxis.
Ami határozottan tetszett neki.
Mert bár az emberiség számos bolygót kolonizált, a galaktikus utazásnak egy dolog mindig határt szabott, mégpedig az emberi szervezetben élő milliárdnyi mikroorganizmus. Néhány gyors, de fájdalmas kudarc után az űrutazó ember rádöbbent arra, hogy ha a galaxisban szabadon akar mozogni, akkor meg kell szabadulnia a tőlük. A kis potyautasok ugyanis vagy lefertőzték magát a belakni kívánt bolygót, vagy a bolygó ölte ki őket, amivel csak az volt a baj, hogy ezek nélkül a szimbióták nélkül maga az ember is elpusztul. Az összes tudományos-fantasztikus elképzelés, miszerint az ember gond nélkül telepszik majd le különböző bolygókon eleve halálra volt ítélve mindaddig, ameddig erre a kis, de milliárdos problémára nem találtak megoldást.
Az orvostudomány, karöltve a technológiával megtalálta, de nem volt olcsó. Így aztán a Jen-féle földi polgárnak a világűr semmivel nem volt közelebb, mint az űrhajózás előtti időben született és halt őseinek. Mert neki gyakorlatilag megfizethetetlen volt. Rendben, hogy ott volt az a pár - szám szerint tényleg kettő - "steril" bolygó, amelyet az ember terraformált és telepített be a Földről odaszállított biomokkal, de aki igazán szabadon akart mozogni az űrben, annak meg kellett fizetni az árát.
Kivéve, ha az ember eladja magát - illetve az érzékszerveit - az ismert univerzum legnagyobb yottacégének és mindezt cserébe ingyen kapja.
A nap délutánjára Jen eddig jutott a szerződésében, amely valóban precíz, szerteágazó és szinte átláthatatlan volt. És ahogyan haladt előre az olvasásban, lapozgatva a kiegészítések, magyarázatok és értelmezések között, az agyának egyik leghátsó zugában egyre inkább motoszkált egy érzés. Egy először csak halvány kis gondolat, amely csak-csak visszatért, egyre előrébb nyomakodott, hogy aztán elemi erővel robbanjon elő: Túl szép, hogy igaz legyen. A szerződés vaskossága ellenére azért értelmezhető és átlátható volt, nem voltak benne eldugott részek, illetve az eldugott részekre, kiegészítésekre többször és határozottan felhívta a figyelmet. Mégis, egyre jobban kikívánkozott Jenből a kérdés: Hol van elrejtve a buktató?
Mivel úgy érezte, hogy az agya lassan sztrájkolni kezd, jobbnak látta, ha él az 434-es asszisztens által felkínált lehetőséggel és ma már nem kínozza magát. Így aztán a kora estét azzal töltötte, hogy rendelt valami finomat magának - nem fukarkodott, mert ingyen van - és némi, főleg művészettel foglalkozó film hatására viszonylag korán álomba is zuhant.
Éjfél körül járhatott, amikor a zavaros álmaiból felriadva kiült a kanapé szélére, és ahogyan nézett maga elé, megpróbálva kitalálni, hol is van és miért is van ott, egy szó ugrott a lelki szemei elé: visszatörölhető. Kiment a vécére és miközben könnyített magán, az ugrott be neki, hogy ez a szó nem csak úgy magában és egyszer, hanem jellemzően szókapcsolatokban és aggasztóan sokszor fordult elő a szerződésben.
A kommunikátorhoz ment, amely pillanatok alatt felnyitotta neki a szerződés szövegét és a különböző kiemelések között nagyon jól megmutatta, mit olvasott el eddig, azt hányszor, mennyi ideig és hányszor tért vissza egy-egy szakaszra. Kíváncsiságból rákeresett a "visszatörölhető" szóra és azt látta, hogy a szerződésben csak egyszer fordul elő: "A tartalomkészítő által szolgáltatott élménycsomag a készítő előzetes tájékoztatása után teljes mértékben visszatörölhető."
Megnyitotta az értelmező fejezeteket, ahol a törlés illetve a visszatörlés kifejezés viszonylag részletes kifejtést talált, miszerint a DirCer tartalomkészítő által - ez lesz majd Jen, ha aláír - szolgáltatott élmény nem a készítő tulajdona, azt a DirCer TD szabadon felhasználhatja, a szerzői jogokkal is a TD rendelkezik és a visszaélések elkerülése érdekében azok a tartalomkészítő agyából teljes mértékben és indoklás nélkül visszatörölhetőek. Ezután némi szakzsargon következett arról, hogy a törlés miként érinti az emlékeket és hogy a tartalomhoz nem kapcsolódó emlékek mennyire nem sérülnek. De az is tisztán és világosan szerepelt a leírásban, hogy a szolgáltatott tartalomhoz tartozó összes érzékszervi lenyomat, azaz a teljes élmény nyomtalanul eltűnik majd az agyából. 
- Na ennyit arról, hogy a galaxisban utazgatva élményeket szerzek. Illetve szerzek majd, de azokat törölhetik - valószínűleg törlik is - és majd ha megveszem jó pénzért, újra is élhetem. - Mondjuk logikus.
Bezárta a kommunikátort, majd rövid forgolódás után újra álomba merült.
******
A következő napon még déli 5 dóra (diecimális óra) sem volt, amikor jelezte Abának, hogy elolvasta, megértette a szerződést és hogy kész aláírni. Maga az aláírás gyorsan zajlott, ezt követően éppen csak arra volt ideje, hogy összeszedje a cókmókját, mert Aba máris kísérte a laborba, hogy a DirCer emberei hajszál ugyanolyan beavatkozást tegyenek az agyán, mint a fizetős vendégeknek.
A már ismerős szürke folyosókon baktatva volt ideje, hogy pár kérdéssel zaklassa Abát:
- Meg tudná nekem mondani, miért van szükség a hozzám hasonló "művészekre"? Nem lehet a tartalmat digitális úton előállítani? Nem tartanak még itt a számítógépeink?
- Nos, kedves Jen én ennek a technikai oldaláról nem sokat, helyesebben semmit sem tudok, de mint aktív DirCer használó határozottan ki merem jelenteni, hogy a digitális tartalmak meg sem közelítik a jófajta, hagyományos módon, az emberi aggyal készített analóg élményeket. Maga még nem DirCer-ezett soha így csak hasonlatot tudok mondani: a digitális élmény nagyjából olyan, mint egy nagyon jól megcsinált rajzfilm. Akármennyire is 3D-s, meg színes, meg szagos, az emberi agy érzékeli, hogy hamis. Az élmény soha meg sem közelíti azt, amit egy művész maga rögzít. Mert azt ugye tudja, hogy magát is a művészi képességei miatt szerződtettük? Egy dolog ugyanis, hogy magának jók, illetve kiválóak az érzékszervei, de hogy azokkal milyen anyagot rögzít, azt hogyan színezi ki az agyával... nos, az már művészet. Persze lehet némileg javítani az analóg anyagokon is, de sokkal jobb, ha már az eredeti is tökéletes. Az előzetes teszteken azt már megvizsgáltuk, hogy mennyit tárol el az érzékszerveiből az agyában, azaz egy standard élménycsomag hogyan rögzül Önben. Ez megmutatja ugyanis, hogy várhatóan mennyire lesz részletes, mások számára is élvezhető az ön által rögzített élmény. Az előzetes eredményei persze biztatóak - be sem hívtuk volna, ha nem lennének azok -, de igazán akkor fogunk majd nagyon örülni, ha meglesz az első Ön által rögzített analóg anyagunk és az jó lesz. Vagy ha jobb, mint jó. Ha egy mód van rá, én meg fogom négzni. Jól, hallotta a g-t a szó közepén, mert természetesen az agyammal fogom és persze nem csak nézni, de minden szinten élvezni. Bár ez nem munkaköri kötelességem, inkább olyan előny, ami a munkakörömmel együtt jár. Vagy úgy is mondhatnám, hogy kárpótlás azért, amiért nem vagy csak nagyon ritkán és kemény ellenőrzés mellett léphetek ki ebből az épületegyüttesből. Egyike leszek azoknak, akik legkorábban megkapják a legelső munkáját. Nem akarom Önt stresszelni, de a mai nagy tartalomszolgáltató művészek közül nem egynek volt szerencsém élvezni korai alkotásait és csak remélni tudom, hogy Ön sem fog csalódást okozni... - itt Aba kissé elfintorodott.
- Majd igyekszem, bár nem tudom, miként segíthetnék magamnak, hogy jobb eredményeket érjek el. - mondta alig hallhatóan Jen.
- Na látja, megint az a ritkán, de akkor túl sokat járatott, nagy pofám... ne is figyeljen oda, mit fecsegek. Biztos lehet benne, hogy nagyon jól fognak sikerülni a próbafelvételek, ne görcsöljön ezen!
- Nem fogok, megígérem. Meg aztán nem is célom, hogy én legyek a legjobb, legalábbis nem elsőre. Mint bizonyára lágtta az anyagomban - ha jól használom a szót - elég jó vagyok a művészetek terén. Mármint, ha valamit az érzékszerveinkkel fel kell fogni, majd vissza kell adni. Bizonyára lágtta a festményeimet, szobraimat, de hallghatta azt a pár zeneművet is, amit komponáltam...
- Megsúgom magának, hogy ezek miatt hívtuk be ilyen hamar. Úgyhogy tényleg ne feszüljön bele a dologba, csak adja magát! Bár itt még nem tartunk. Most először is kapja meg szépen a DirCer-jét és az működjön megfelelően. Egyébként meg is érkeztünk! - ezzel Aba egy ugyanolyan jellegtelen szürke ajtóra mutatott, amilyenből vagy 100 mellett elhaladtak az elmúlt pár dercben (decimális percben).
- Remélem, hamarosan találkozunk és remélem, tetszeni fog, amit mutatnak majd magának, tőlem! - mondta Jen, mielőtt az ügynök kihátrált volna a szobából. Aba halványan elmosolyodott és talán biztatásként próbált biccenteni a kissé rémült Jen felé, mielőtt becsukódott mögötte az ajtó.
Jen leült a szoba közepén elhelyezett, leginkább fogorvosi székre hasonlító óriási fotelben. Még utoljára körülnézett, valahogy úgy, ahogyan egy utoljára látott tárgyat próbálunk meg az agyunkba vésni, mert tudta, hogy talán utoljára látja a világot olyannak, amilyen. Sok látnivaló nem volt rajta, úgyhogy hátradőlt, majd pár másodderc múlva már félálomban is volt.
A beavatkozás alvásban zajlik, ezt tudta, de annak jellegéről és tartalmáról nem tájékoztatták és nem is kérdezhetett. Ez világosan benne volt a szerződésében.
- Csak semmi kérdés... - gondolta utoljára, mielőtt az altatásban megszokott, álomtalan álom végképp magába zárta.   

2. Imagines Cerebri

Az ImaCer felfoghatatlan méretű cég. Soha nem volt és soha nem is lesz hozzá hasonló. Persze voltak már igazi gigacégek a Földön és a hozzá tartozó gyarmatbolygókon, de az ImaCer az egyetlen közöttük, amely az általa forgalmazott terméket mindig is kizárólagossággal forgalmazta és ez sem a közeli, sem a távoli jövőben nem is látszik változni. Kényesen ügyeltek és ügyelnek arra, hogy sem a technológia, sem az ahhoz tartozó kiegészítő megoldások ne szivároghassanak ki.
Tőlük igazából soha semmi nem szivárgott ki.
Senki nem érti hogyan, de nekik sikerült.
A legmegdöbbentőbb mindebben az, hogy ráadásul olyan terméket forgalmaznak, amely gyakorlatilag mindenkinek kell, azaz az emberiség jelentős hányada - egyes becslések szerint az egyharmada, mások szerint már a fele - az ügyfelük volt a maradék pedig előreláthatóan néhány évtizeden vagy éven belül az ügyfelükké fog válni. 

Tízmilliárdok.
Még sincs konkurencia, még sincs verseny, senki más nem próbálkozott soha még csak hasonló termékkel sem.
Az ImaCer tehát nem gigacég, de még csak nem is terra-, peta-, exa-, vagy zettacég, hanem az egyetlen yotta az ismert, ember lakta univerzumban.
A legnagyobb a legnagyobbak között.
Felfoghatatlan.
Mindezt a nulláról, alig két évtized alatt...

A DirCer jelenséget tudományos körökben úgy emlegetik, mint az emberiség legnagyobb evolúciós ugrását a beszéd óta és számos tudományos értekezés egyenesen az állítja, hogy a beavatkozás elterjedése következtében gyakorlatilag egy új, fejlettebb faj van kialakulóban.
A homo cerebrum, az "agyi-ember".
A tudósok azzal érvelnek, hogy biológiai értelemben ugyan azonos DNS állományú lényekről van szó - ezért aztán egy fajról is -, de ezen faj két csoportja - nevezetesen a DirCer előtti és utáni egyedei - egymással nem szaporodnak és termékeny utódokat nem hoznak létre. A recimacer első éveiben az emberiség kettészakadni látszott, de a tudományág és a belőle táplálkozó technológia fejlődésével és egyre olcsóbbá válásával ez a folyamat most megfordulni látszik és végeredményben nem is olyan sokára az utolsó homo sapiens is el fog tűnni, mégpedig végérvényesen.
A DirCer párok a beavatkozást gyakorlatilag a baba születése után és kivétel nélkül elvégeztetik, nem volt példa arra, hogy DirCer szülők érintetlenül hagyták volna a gyermekük agyát. A beavatkozás olyan szinten természetessé vált a DirCer szülők körében, mint az, hogy beszélni és járni tanítják a gyereket. Igaz erre a két utóbbi képességre egyre kevésbé volt szüksége.
A második generációs (SGN) DirCer huszonévesek nem is tudják, milyen érzés csak az érzékszerveikre hagyatkozni. Az SGN DirCer gyerekekre ráadásul jellemző, hogy a legkisebb mértékben sem keverednek a homo sapiensekkel - gyakorlatilag alkalmatlanok is erre -, gyermekként és később fiatal felnőttként ezért életvitelük és szokásaik nagyban elérnek a beavatkozáson még át nem esett egyedekétől. 

Ezzel együtt talán mégis elgondolkodtató lehet, hogy a több tízmilliárdnyi - földi és gyarmati - ember között nem akadt egyetlen vegyes pár, így nem született egyetlen vegyesbébi sem?
Minden esetre az elmúlt 20 évben erre nem volt példa, ahogyan arra sem, hogy akárcsak a legkisebb információmorzsa is kipottyant volna a ImaCer vállalatot védő háló résein.

A vállalatóriást körüllengő ködön a lassan húszéves fennállása során csak néhány információsugár tudott áttörni - vagy hagyták, hogy áttörjön -, így az átlagember számára  a mai napig csak annyi tudható róla, hogy egyetlen termékkel vannak jelen a piacon. 

Ez pedig a DirCer, az agyban tett valamilyen beavatkozással az információt közvetlenül az agyba juttató megoldásuk, azaz teljes nevén a Directe ad Cerebrum.
És persze az ehhez kacsolódó szolgáltatások.

A híradásokat visszapörgetve azt látjuk, hogy a cég bejegyzése gyakorlatilag egybe esett az első termékük piacra dobásának időpontjával és az összes kutatásukat szigorú infózár védi. Nem ismertek a feltalálóik, nem ismertek a fejlesztőik és akárki/akárkik áll/állnak is az ImaCer mögött, teljes névtelenségbe burkolózik/burkolóznak.

Gyakorlatilag előzmények nélkül, egyszer csak ott voltak és vannak azóta is.

A cégnek természetesen vannak sajtósaik - már amennyire a sajtó még értelmezhető manapság -, vannak marketingeseik - már amennyi marketingre szükség van egy ilyen terméknél -, valamint van ügyfélszolgálata - még ha virtuális is -, és úgy általában mindene megvan, amely a robbanásszerű terjeszkedéshez nélkülözhetetlen, de az arcokat és neveket és úgy általában az emberi jelenlétet soha nem erőltették. Ez persze nem egyedi manapság, hiszen az üzleti életben a hagyományos értelemben vett emberi kapcsolatnak régen lejárt már az ideje és általános, hogy a kor embere ügyet intézni virtuális asszisztensekkel szokott.
És ha ez az ember úgy dönt, hogy neki kell a DirCer, gyakorlatilag azonnal meg is kapja. 

Nincs várakozási idő. 

Fizetsz és kapod.

Ennek tudható be, hogy az ImaCer az emberiség történetének legsikeresebb, soha nem látott mértékben növekvő óriásvállalata lett.

1. Öreg vagyok én már ehhez

- Öreg vagyok én már ehhez - gondolta Mika. De még talán halkan kicsit ki is mondta, csak úgy magának, csak úgy az orra alatt. Úgy, ahogyan mások bosszankodni szoktak, vagy káromkodni. Nem másoknak, csak maguknak.

Persze semmi szükség nem volt erre. Mármint arra, hogy ki is mondja, hiszen csak egy kicsit erősebben kellett volna akarnia és a közelben lévők mind hallották volna, amit gondol. Úgy, mint amikor az ember hangosabban beszél, hogy a terem túlsó végében is hallják. Csak esetünkben ez a terem van vagy 2 kilométer és ebben a teremben az sem baj, ha zaj van. Mert nem a fül hallja, amit közölni akarsz és nem a száddal mondod a szavakat. Csak gondolni kell és akarni, hogy a gondolat ki is menjen a koponyádból. Ő legalábbis így csinálja. Igaz, amikor sikerült összeraknia azt a nem kis összeget, amivel már el mert menni az ImaCer-hez, ez volt az első, amit elmagyaráztak neki. Mármint azt, hogy a DirCer mindenkinél más és mindenkinek magának kell rájönni, hogyan csinálja, amit csinál. A beavatkozás - amit igazán az ImaCer szakemberein és néhány beavatotton kívül senki nem ért - csak a lehetőséget teremti meg arra, hogy az agy az érzékszervektől elszakadjon és azzal közvetlenül lehessen fogadni és küldeni is.
Ahogy így visszagondolt, Mika egyértelműen emlékezett arra, hogy őt soha nem a kimenő, hanem inkább a bejövő oldala érdekelte az egésznek. A tehetősebb ismerősei, akik már évekkel korábban - amikor azért még mindez sokkal többe került - megcsináltatták maguknak a beavatkozást, órákig tudtak mesélni róla, hogyan moziztak az agyukkal mindenféle képernyő nélkül, vagy hogyan hallgattak úgy zenét, hogy semmit nem kellett a fülükbe dugni. Emlékezett a pajzán történeteikre és a csillogó szemeikre, ahogyan a különböző kalandjaikról meséltek - amikor még szóba álltak vele -, amelyek mások számára észrevétlenül, de nekik mindennél valóságosabban történtek meg. Amelyeket szemek nélkül láttak, fülek nélkül hallottak és a bőrük nélkül éreztek.
Mikát ez érdekelte. Ezért döntött úgy nagyjából 3 éve, hogy az anyagi forrásait - amelyekkel a középosztály felső szegmensébe tartozott - kivétel nélkül az ImaCer által kínált beavatkozás elérésére fordítja. 

Azaz spórol, mégpedig nagyon keményen és nagyon fegyelmezetten.
Mert minél többet gondolkodott rajta, annál bizonyosabb lett abban, hogy ha meglesz neki is a DirCer, a minimális életfenntartó beruházásokon kívül - mint például az étel, az ital, egy meleg szoba és egy kényelmes fotelágy - igazán semmire nem kell majd költenie a hátralevő életében. A teste egyetlen megmaradó funkciója az lesz majd, hogy az agyát táplálja. Az a tucat évszak, amit nélkülözések között kell töltenie valójában beruházás. Befektetés a jövőjébe. Így aztán összeszorította a fogait és minden mást, amit össze lehet szorítani.

Persze jól tudta a katalógusokból - amiket a spártai 3 év alatt egyre mohóbban és egyre nagyobb vágyakozással böngészgetett -, hogy az ImaCer nem csak a szórakozásra ajánl megoldást a DirCer-rel, hanem minden másra, amihez a beavatkozás előtt az elavult emberi testnek érzékszervekre, na meg úgy általában az agyhoz kapcsolódó mindenféle felesleges bioszemétre volt szüksége.

Naná, hogy olvasott a brosúrákban a beszéd nélküli kommunikációról és az általa nyújtott végtelen lehetőségekről, de Mika a beavatkozás előtt sem igazán koptatta túl gyakran a száját. Így aztán a beavatkozást követően - amikor az ImaCer szakemberei a kedves ügyfelet bevezetik kicsit az új képességeinek világába - egykedvűen nyugtázta, hogy ezentúl aggyal is tud majd ordibálni. Na, nem mintha a szájával túl sokszor ordibált volna rövidke fiatalkora során, azaz az elmúlt cirka ötven évben.
És azt is tudta, hogy az első beavatkozás - amire nagy nehezen talán össze tudja vakarni a pénzt - csak egy alap humántuning, amely után lehetősége lesz majd kiegészítőket vásárolni. Ezekkel a kiegészítőkkel aztán jobban és többet tud majd keresni, amiből pedig az következik, hogy több kiegészítőt tud majd venni magának. Azt is látta, hogy ez a tudományterület, a recimacerologia is olyan rohamléptekkel fejlődik, hogy még csak megsaccolni sem lehet, meddig jut el majd az ő várható élettartamának, azaz annak a 150 évnek a végére, amit nagyon szívesen - és felmenőit ismerve jogosan is - előlegezett meg magának.

Mika már olyan világban nőtt fel, amelyben az ember régen megoldotta azokat a problémákat, amelyek a korai elhalálozáshoz vezettek. Nem voltak már egészségtelen ételek, egészségtelen életmód és minden valaha gyógyíthatatlannak vélt betegségre volt már gyógymód. A háborúk és úgy általában a fegyveres konfliktusok régen megszűntek a Földön és a technológiai fejlődés hatására a balesetben elhalálozás esélye is gyakorlatilag nullára csökkent. Minden emberi szerv jól pótolható volt már, így az emberi test nem volt hát továbbra rejtély, sokkal inkább egy jól feltérképezett, jól javítható és ezért jól kiszámítható gépként tekintet rá az orvostudomány, amelynek élettartamát ezért nagyon kis hibaszázalékkal meg lehetett jövendölni. 
Az a 150 év nem volt hát túlzás.
Azt persze már az orvoslás egészen korai szakaszában sejteni lehetett, hogy az agy és így különösen az emberi agy az a szerv, amelyet utoljára ért és ismer majd meg a tudomány és ez a sejtés be is bizonyosodott.
Annál nagyobb szenzációt jelentett, amikor alig két évtizede az ImaCer bemutatta az első DirCer-es beavatkozáson átesett kísérleti állatot, majd egy meglepően rövid engedélyeztetési procedúra és nem kis lobbitevékenység eredményeként az első humán beavatkozásokra is sor került. Ezután még ennél is rövidebb idő telt csak el addig, amikorra a nagyközönség számára is elérhetővé vált - mégpedig szigorúan piaci alapon - a DirCer. Innentől számítva évente nagyjából felére csökkentek az árak és ez a tendencia gyorsulni látszott.
Mika jól tudta, hogy ahogyan a technológia egyre olcsóbbá válik és ezért egyre többen engedhetik meg maguknak, egyben egyre kevésbé jelent majd előnyt, amit ezért aztán egyre nehezebb is lesz a maga hasznára fordítani.
Például pénzt keresni vele.
Mert így mentek a dolgok a Földön és az ember lakta univerzumban manapság.
Illetve így mentek a dolgok évezredek óta.
Vagy talán évmilliók óta, ha nem csupán az emberiséget és annak technikai fejlődését nézzük.
Aki időben elkapta a fonalat, az kiemelkedett, aki lemaradt, az meg kihalt.
És Mika határozottan nem akart kihalni.
Ezért viszonylag könnyen eldöntötte, neki a DirCer kell, mégpedig bármi áron és minél hamarabb.
Mert a technológia a rendelkezésre állt még akkor is, ha a kockázatok és mellékhatások tekintetében részt mindenki elegánsan átugrotta a katalógusokban.

Manapság ilyesmire már nem nagyon van idő. A múlt század elején talán még volt... de ma már nincs. Ma már magától értetődő, hogy az ember kénytelen olyasmit is elfogadni, aminek a következményeit nem ismeri, vagy felfogni képtelen. Legalábbis ezzel nyugtatta magát.

Ahogyan természetes az is, hogy aki ötven éves, az nem öreg, de még csak nem is középkorú. Mika sem volt hát öreg, most mégis öregnek érezte magát. Nagyon öregnek. Érezte az öregséggel járó fáradtságot, lassúságot. Azt érezte, hogy eljárt felette az idő. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer tehernek érzi majd a modern életet és azt legrémesebb lázálmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen fiatalon nem tud majd lépést tartani annak vívmányaival.
Mindig is korai madárnak tartotta magát, aki hamar meglátja a lehetőségeket és él velük. Sőt, egyenesen hitvallásává tette, hogy neki mindenből a legújabb kell még akkor is, ha az élete során sokszor szívott emiatt. Így aztán az évek haladtával nagy rutinra tett szert a korai alkalmazás terén és ezért nem hitte volna, hogy őt még meg lehet lepni valamivel.

Most mégis így érezte és ettől egy kicsit meg is ijedt.

Mert amit a tehetősebb ismerősei - akiknek a társaságát nagy kedvvel, bár egyre kisebb sikerrel kereste - meséltek DirCer-es élményeikről, meg sem közelítették azt, amit pár derccel - decimális perccel - ezelőtt a saját szemeivel... és itt majdnem hangosan felvihogott... szóval a saját agyával tapasztalt.

Az élmény annyira valóságos volt, hogy először el sem akarta hinni, hogy nem történt meg.
Gondolta, hogy ütős lesz, de azt nem, hogy ennyire.

Persze hallotta már korábban azt valahol, hogy a világ annyi csupán, amit belőle az érzékszerveinkkel felfogni képesek vagyunk, de hát hogyan értelmezed ezt, ha amit látni, hallani, szagolni és tapintani vélsz, ahhoz a szemednek, fülednek, orrodnak és bőrödnek semmi köze nincs?
Akkor mi is a világ? Mit is fogunk fel belőle?

- Öreg vagyok én már ehhez - gondolta Mika, immár rövid időn belül másodszor.