Mariann akkor is tudta volna, hogy DirCer-es család háza előtt áll, ha senki nem monda volna meg neki. Mert a ház természetesen jó környéken volt, az Ozark tó partján, a Versailles Hollow és a Negro Hollow közelében, de még az egyébként igen extra ingatlanok közül is kilógott. Olyan módon, amit csak az tudott kiszúrni, aki ismerte a DirCer-eseket. Az is igaz, hogy nem volt nehéz felismerni, mert az elmúlt 20 évben egyre több hasonló ház épült jellemzően a jó természeti adottságokkal megáldott vidékeken, de mindig az ImaCer valamelyik közeli központja környékén. A DirCer-esek szerették, ha az ImaCer közel van. De mivel nem nagyon kellett utazgatniuk sem a munka, sem egyéb okok miatt, előszeretettel választottak olyan ingatlant, ahol közel, de mégis távol lehettek a nyüzsgő világtól. Az Ozark azért lett kedvelt környék számukra, mert a szövevényes tórendszer települései elég elszigeteltek voltak, de mind Lebanon, mind Fort Leonard Wood - a két legközelebbi ImaCer központ - 25 decimális perc - azaz derc -alatt volt elérhető.
Ez a régi időszámítás szerint, ahol ugyebár egy óra 60 percből állt - és nem 100 dercből, mint a decimális áttérés óta - valamivel több, mint 21 perc lett volna. A decimális átállást - annak ellenére, hogy minden mellette szólt - sokáig túl költségesnek tartotta az emberiség. Amikor viszont az űrgyarmatosítás olyan léptéket öltött, hogy már több ember lakott a Földön kívül, mint magán az anyabolygón, semmi nem indokolta nem bevezetni, illetve az elavult rendszert megtartani. A decimális órát - dórát - azóta az egész ember lakta univerzum használja, jellemzően minden bolygó a saját forgásához igazította úgy, hogy azóta egy nap 24 óra helyett 10 dórából áll, egy dórában 100 dercet és egy dercben 100 másoddercet számolunk. Az összes, az időhöz kapcsolódó számítás egy csapásra sokkal egyszerűbbé vált, hiszen a régi csúnya 60-as és 3600-as osztásokkal szemben ma már csak a tizedesvesszőt kell jobbra illetve balra húzkodni. Azzal, hogy egy földi nap így a korábbi 86400 másodperc helyett ma már kereken 100000 másoddercig tart a földi decimális másodpercek lerövidültek és néhány évtizedig át kellett számítani a régi mértékegységekből, de Mariannak, aki jóval az átállás után született, ez már nem nagyon jelentett semmit. Csak történelemkönyvekben látott 60-as osztású órákat, 15 perces negyedórákkal, 30 perces félórákkal. És úgy általában, kör alakú órát is csak múzeumokban látott már. Neki az ebéd mindig is déli ötkor volt és munkával soha nem töltött többet 3 dóránál.
Ez a régi időszámítás szerint, ahol ugyebár egy óra 60 percből állt - és nem 100 dercből, mint a decimális áttérés óta - valamivel több, mint 21 perc lett volna. A decimális átállást - annak ellenére, hogy minden mellette szólt - sokáig túl költségesnek tartotta az emberiség. Amikor viszont az űrgyarmatosítás olyan léptéket öltött, hogy már több ember lakott a Földön kívül, mint magán az anyabolygón, semmi nem indokolta nem bevezetni, illetve az elavult rendszert megtartani. A decimális órát - dórát - azóta az egész ember lakta univerzum használja, jellemzően minden bolygó a saját forgásához igazította úgy, hogy azóta egy nap 24 óra helyett 10 dórából áll, egy dórában 100 dercet és egy dercben 100 másoddercet számolunk. Az összes, az időhöz kapcsolódó számítás egy csapásra sokkal egyszerűbbé vált, hiszen a régi csúnya 60-as és 3600-as osztásokkal szemben ma már csak a tizedesvesszőt kell jobbra illetve balra húzkodni. Azzal, hogy egy földi nap így a korábbi 86400 másodperc helyett ma már kereken 100000 másoddercig tart a földi decimális másodpercek lerövidültek és néhány évtizedig át kellett számítani a régi mértékegységekből, de Mariannak, aki jóval az átállás után született, ez már nem nagyon jelentett semmit. Csak történelemkönyvekben látott 60-as osztású órákat, 15 perces negyedórákkal, 30 perces félórákkal. És úgy általában, kör alakú órát is csak múzeumokban látott már. Neki az ebéd mindig is déli ötkor volt és munkával soha nem töltött többet 3 dóránál.
Éppen 6 földi decimális órát mutatott az órája, amikor Mariann a futurisztikus kapuhoz lépett, ahol egy kis képernyőn egy szimpatikus, 30 (földi) év körüli nő arca jelent meg.
- Jó napot kívánok, Mariann! Örülünk, hogy megérkezett. Jöjjön be! - és a kapu már nyílt is. Tudták, hogy jön. Ezen nem lepődött meg. Valószínűleg már akkor tudták, amikor a kökója lekanyarodott az autópályáról. De az is lehet, hogy már akkor tudták, amikor beszállt a kökóba, azaz a közösségi kocsijába. Sosem lehet tudni, hogy egy DirCer-es mennyi kiegészítőt és szolgáltatást vett már meg és mihez-mennyire fér hozzá.
- Jó napot kívánok, Mariann! Örülünk, hogy megérkezett. Jöjjön be! - és a kapu már nyílt is. Tudták, hogy jön. Ezen nem lepődött meg. Valószínűleg már akkor tudták, amikor a kökója lekanyarodott az autópályáról. De az is lehet, hogy már akkor tudták, amikor beszállt a kökóba, azaz a közösségi kocsijába. Sosem lehet tudni, hogy egy DirCer-es mennyi kiegészítőt és szolgáltatást vett már meg és mihez-mennyire fér hozzá.
Kis ösvény vezetett az épülethez, és az ösvényről körülnézve is azonnal érezhető volt az a szinte már földönkívüli stílus, amely annyira jellemző volt a DirCer-esekre. Mármint azokra, akiket Mariann ismert. Azokra, akik bejárták az ismert világegyetem zegzugait - néha fizikai valójukban is, de többnyire a DirCer segítségével - és jellemzően elég gazdagok voltak ahhoz, hogy a gyerekeik számára meg tudják fizetni Mariann szolgáltatásait.
Mariann 139 éves volt és nem akarta a DirCer-t. Valahogy úgy volt vele, mint a mondásban: öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani. Szerencsésnek érezte magát, mert Ő maga is - a fiatalkorában divatos, egygyermekes családmodellel ellentétben - 3 gyerek édesanyja volt, akik mindannyian szép családot alapítottak. Hamar 12 unoka nagyanyja lett, akik 33 dédunoka dédanyjává tették, és a mai napra már 118 ükunoka ükanyja és nagyjából 100 szépunoka szépanyja volt - hogy csak a vér szerinti és már megszületett leszármazottait említsük. Hogy a családról és a gyerekekről helyesen gondolkodott azt az is mutatja, hogy a világűr meghódításával és a Föld túlnépesedésének megszűnésével újra divatossá váltak a 3-4 sőt néha ennél is több gyereket vállaló családok. Mariann és férje ezt a divatot megelőzve vállalta a 3 gyereket, akik követték a példájukat. És ez a jó példa generációról generációra öröklődött, alig voltak a leszármazottai között egygyermekes vagy gyermektelen családok.
Hogy Mariann szinte az elsők között kezdett foglalkozni az SGN DirCer gyerekekkel, az sem véletlen volt. Igaz, hogy pedagógusként, azaz dadusként nagyjából 80 évet töltött el 4 évnél fiatalabb gyerekek nevelésével, de jóval túl volt már a nyugdíj korhatáron, a 110-edik életévén, amikor az első ükunokája DirCer-es lett és megszületett az első gyermekük, Mariann első szépunokája Matteo, akin szülei, Mariann dédunokája és annak felesége gyakorlatilag azonnal meg is csináltatták a DirCer beavatkozást. Alig telt el egy év, amikor dédunokája és neje rájöttek arra, hogy a szépunokának szüksége van egy érintetlen nevelőre és szinte magától értetődő volt, hogy nem idegent, hanem az amúgy a közelben lakó szépmamit kérik fel, hogy foglalkozzon a babával. A szépmaminak pedig ez bele is fért az idejébe, amit egyébként a lassan 200 fős család csodálattal vett tudomásul. A kis Matteo szépen fejlődött és SGN DirCer-es gyerek létére viszonylag könnyen illeszkedett be az érintetlen gyerekek világába is, így aztán amikor szépen sorra jöttek a szépunokák, Mariann állandó, hálás ámde néha kellemesen fárasztó foglalatosságot talált a családon belül a kis porontyok hagyományos, érzékszervi fejlesztésében és a hagyományos, érzékszervi világhoz igazításában. Anyagilag nem nagyon szorult erre, hiszen a 90 munkával eltelt év alatt elég jó nyugdíjalapot rakott össze magának, de mégis szívesen csinálta, hiszen semmi nem okozott nagyobb örömöt számára, mint tartani a kapcsolatot a népes családjával és figyelni, miként cseperednek és okosodnak vérei. Az utóbbi 15-20 évben így 47 szépunokája fordult meg a kezei között, de a többiek szülei a Föld távolabbi vidékeiről és a galaxis távoli bolygóiról is ki-kikérték a véleményét. De Mariannak így is maradt ideje arra, hogy a nem vér szerinti rokoni köréből, sőt néha azok baráti köréből is vállaljon gyerekeket, utóbbiakat többnyire elég borsos áron, amely pénzt jellemzően a számos leszármazottja támogatására fordított. Mégis keresték, hisz egyrészt ismerték a munkásságát, másrészt az általa magasnak gondolt tarifa többnyire meg sem kottyant a legtöbb DirCer-es családnak. Mariann egy ilyen család házába lépett éppen be ebben a pillanatban.
Hogy Mariann szinte az elsők között kezdett foglalkozni az SGN DirCer gyerekekkel, az sem véletlen volt. Igaz, hogy pedagógusként, azaz dadusként nagyjából 80 évet töltött el 4 évnél fiatalabb gyerekek nevelésével, de jóval túl volt már a nyugdíj korhatáron, a 110-edik életévén, amikor az első ükunokája DirCer-es lett és megszületett az első gyermekük, Mariann első szépunokája Matteo, akin szülei, Mariann dédunokája és annak felesége gyakorlatilag azonnal meg is csináltatták a DirCer beavatkozást. Alig telt el egy év, amikor dédunokája és neje rájöttek arra, hogy a szépunokának szüksége van egy érintetlen nevelőre és szinte magától értetődő volt, hogy nem idegent, hanem az amúgy a közelben lakó szépmamit kérik fel, hogy foglalkozzon a babával. A szépmaminak pedig ez bele is fért az idejébe, amit egyébként a lassan 200 fős család csodálattal vett tudomásul. A kis Matteo szépen fejlődött és SGN DirCer-es gyerek létére viszonylag könnyen illeszkedett be az érintetlen gyerekek világába is, így aztán amikor szépen sorra jöttek a szépunokák, Mariann állandó, hálás ámde néha kellemesen fárasztó foglalatosságot talált a családon belül a kis porontyok hagyományos, érzékszervi fejlesztésében és a hagyományos, érzékszervi világhoz igazításában. Anyagilag nem nagyon szorult erre, hiszen a 90 munkával eltelt év alatt elég jó nyugdíjalapot rakott össze magának, de mégis szívesen csinálta, hiszen semmi nem okozott nagyobb örömöt számára, mint tartani a kapcsolatot a népes családjával és figyelni, miként cseperednek és okosodnak vérei. Az utóbbi 15-20 évben így 47 szépunokája fordult meg a kezei között, de a többiek szülei a Föld távolabbi vidékeiről és a galaxis távoli bolygóiról is ki-kikérték a véleményét. De Mariannak így is maradt ideje arra, hogy a nem vér szerinti rokoni köréből, sőt néha azok baráti köréből is vállaljon gyerekeket, utóbbiakat többnyire elég borsos áron, amely pénzt jellemzően a számos leszármazottja támogatására fordított. Mégis keresték, hisz egyrészt ismerték a munkásságát, másrészt az általa magasnak gondolt tarifa többnyire meg sem kottyant a legtöbb DirCer-es családnak. Mariann egy ilyen család házába lépett éppen be ebben a pillanatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése